“…Vegyél bazi nagy tévét, fagyasztószekrényt részletre, házat meg kocsit, zabáld a fűrészporos hamburgereket, esténként nézd a bárgyú vetélkedők versenyzőinek szánalmas izgulását, a szar tévésorozatokat; legyél boldog, hogy neked is sikerült bent maradnod a nagy fogyasztóakolban, hogy nem csúsztál le, mint a szomorú aluljárókoldusok; tussold el nap mint nap a valahonnan mélyről kísértő hiányérzetet, amit úgysem tudsz megfogalmazni magadnak, mert valahonnan a szellem felől suttog, ami neked külföldiül van, mint minden, ami nem a birtok, a gyarapodás, az anyag nyelvén szól; az idő úgy menjen el melletted, hogy még a szelét se érezd; ha valaki megkérdi, hol tart az életed, az ingód és ingatlanod jusson eszedbe, mint válasz; végül öregedj meg így, neveld ebben a szellemben a gyerekeidet, akiket úgyis csak önzésből hoztál világra, hogy genetikailag folytassanak, és akik majd – tanúsítva a nevelés hatékonyságát – összevesznek a hullád fölött azon, hogy kié legyen az a sok szemét, amit magadénak éreztél, amit birtokolva úgy érezhetted, van személyiséged, identitásod, ami emlékműve lett annak a szomorú ténynek, hogy hiába születtél…”
